Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A három bolond

2011.10.10

 

 

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy gazdag ember. Ennek volt két szép dali legény fia. Egyiket Jancsinak hívták, a másikat meg Pistának.

Mikor nagyot nőttek a legények, azt mondja az édesapjok nekik :

   No, fiaim, most már házasulandók vagytok. Keressetek magatokhoz való leányt, és házasodjatok meg. De azt tanácsolom, hogy nyissátok ki a szeme­teket, hogy milyen fehernépet kértek meg, mert a fehérnépekbe es, úgy mint az emberekbe nagy különb­ség van.

Akkor azt mondja a nagyobbik fiú, Jancsi:

   Édesapám, el es menyek, szerencsét próbálok- hogy lám, milyen leányra akadok.

Nagyobbik fiú el es ment háztűznézőbe egy leányos házhoz. Köszönti illendőképpen a leány szüleit, es elmondja, hogy- ő szeretne megházasodni, de csak  katonaideje után. S ez előtt szeretne barátságot kötni a leánvval, hogyha bévárná a leány es a három esztendőt.    , •

   Jól van, fiam, beszéld meg a leánvval.' Ha neki kedve lesz hézzád, akkor biztos, hogy bevár.

Kérdezé a legény a leányt:

No tubicám, te mit szólasz hézza? Én most kell menjek katonának, oda leszek három esztendeig, és megvársz-é éngemet, míg én hazajövök? Mert ha megvársz, akkor feleségül veszlek. Mit fogadsz nekem, biztonság jeléül, hogy három esztendeig reám fogsz várni?

Azt mondja erre a leány :

  Én azt fogadom, kedvesem, hogy én három esz­tendeig sohasem söpröm ki a házamat, hogy ne tudjon senki legény béjönni ide.

      No jól van, Isten veled, s velem is.

Akkor elment a legény egy másik leányhoz. Ott is köszönté a leány szüleit illendőképpen. És elmondja, hogy milyen járásba van. Azt mondja a leánynak az apja:

      Kérdezd meg a leányt, hogy van-é kedve hézzád?

Kérdezi azt es :

-No, drágám, van-é kedved hézzám? És megvárod-e míg én hazajövök a katonáéktól, hogy akkor feleségül vegyelek, és mit fogsz csinálni biztonság jeléül, hogy más legény meg ne kérhessen ?

Erre azt mondja a leány :

- Azt fogom csinálni kedvesem, hogy három esz­tendeig soha meg nem mosdom, hogy senki ember fia engem meg ne szeressen.

-No, jól van, Isten veled.

Ezzel a legény megint elment a harmadik leányos házhoz. Köszönti ott es illendőképpen az öregeket. És elmondja ott es, hogv milyen járásban van. Utasítják mindjárt a leányhoz.

-Kérdezd meg őt, lám, mit szól hézzád.

Azt es a legény kérdezi:

-Mit szólsz hézzám, tubicám? Megvársz-é, míg letöltöm a három esztendőt, és mit fogsz addig csinálni, hogy más legény beléd ne szeressen?

  Semmi egyebet galambom, három esztendeig minden csepp moslékot a házhíjába felhordok, és avval foglak várni tégedet.

  No jól van, Isten veled.

Most már a legény hazament, felszerelt, s elment katonának. Végtére letőtt a három esztendeje.

Megint hazajött, és akkor elment az első leányhoz. De nem tudott az ajtón bemenni, hanem az ablakon kellett bémásszon, úgy teli volt szemétvel a ház. A leányra meg rea se nézett, csak annyit mondott neki :

  Maradj az apádnak, zabos tarisnyának, az anyád­nak mosogató lánynak, nekem nem köllesz, mert én tégedet el nem veszlek. „

Ekkor otthagyta a leányt, és elment a másik leány­hoz.

Mikor bényitott a házba, meglátta a leányt, azt hitte, hogy egy háromszáz esztendős vén boszorkányos asszony van benn a házba. Mert a mocsok meg volt pattogva a pofáján. És a fején virágos kender termett- A lábán kikelt volna a káposzta. Köszönt illendőképpen a legény. De mikor meglátta a leányt, olyan hányingere lett, hogy alig várta, hogy kimenjen a házból, Úgy ott hagyta a házat, hogy soha többet nem ment oda.

Akkor elment a harmadik leányhoz. Hát látja, hogy  rendben van a ház, és tisztaság van, folyonda  virág,  gyöngyvirág és nefelejcs nyílik az ablakában. És a leány olyan tiszta és olyan szép, mint a ragyogó hajnalcsillag. Köszönti a leányt illendőképpen, és csókolkodások közben ült le az asztal mellé. Kérdé a leányt

  Hol van a moslék, amit idáig meggyűjtöttél?

  Gyere fel a házhíjába, és megmutatom. ,Mikor felment a legény a házhíjába, nem látott egyebet ott, csak kilenc nagy szalonnát felakasztva a füstön, annak a sunkáit, hurkáit és kolbászait.

  No itt van, drágám, a moslék, ez a mosogatott lé, amit itt látsz. Ezzel hizlaltam a disznókat.Ekkor lementek a házba, a leány megrántott egy jó darab kolbászt, felhozott a pincéből egy kancsó bort, s azzal jól megtisztelte a legényt. A legény nem szóllott semmit, csak a másik vasárnap oltár elé vezette, és elmondta vélle a holtomiglan-holtáiglant, és azután volt miből éljenek, amíg a kilenc szalonná­ból tartott. A másik legény es hasonlóképpen így cselekedett, elment ő es egy leányos házhoz, melyiket látta fonóba, jó volna neki. Bemegyen a leányos házhoz, kö­szönt illendőképpen, és elmondja, hogy ő milyen járás­ban van. Szeretne házasodni, ha neki adnák a leányu­kat feleségül. A leány es örvendett, hogy neki milyen jó vőlegény került. S azt mondja az apja a

leánynak :

      Menj bé, leányom, a pincébe, hozz fel egy kancsó bort.  Meg kell tisztelni ezt a legényt, hogy nem szégyenlette a mü házunkat felkeresni.

Leány fog egy kancsót, elfut le a pincébe, nagy gyorsan. Pincének a bal oldalában állott a boroshordó. A jobb oldalt volt egy nagy káposztás kád. A kád mel­lett egy szék. Azon egy nagy darab káposzta-nyomtató kő.  Amint ereszteni kezdte a bort, kezdett gondolkodni magában. „Istenem, Istenem, ha most ez a legén elveszen engemet feleségül, nemsokára születni szép fiúgyermekünk, és veszünk egy ködmönkét neki. Mikor az nagyobbat nő, lejő játszódni a pincébe, és ha itt játszódni kezd, véletlenül reá zuhan a káposzta-nyomtató kő. Ez úgy megüti, hogy meghal, és akkor kire marad a kicsi ködmonke?" Úgy belégondolt ebbe a sorsába, hogy megfeledkezett még a kancsóról es, és sírni kezdett, de keservesen.

Megunták odafent várni a bort, azt mondja a gazda az asszonynak :

   Eredj, hallod-é, nézd meg azt a leányt, mi van vélle.

Menyen az asszony a pincébe, hát hallja, hogy milyen keservesen sír a leánya. Mikor odaért kérdi tőlle:

  Mi bajod van, leányom?

   O, ne es kérdezze édesanyám, úgy belegondol­tam a jövendőbeli sorsomba,'hogy azért sírok ilyen keservesen.

  Jó, jó, de mibe gondoltál bele?

   Hát nem érti maga, édesanyám, ha most éngemet ez a legény megkér, nemsokára születni fog egy gyermekünk, annak veszünk egy kicsi ködmönkét, s mikor akkorára nő, hogy lábon le tud jőni ide a pincébe, itt kezd játszódni, és ez a káposztáskő reázuhan, és úgy megüti, hogy meghal, s akkor kinek marad a kicsi ködmönke?

    Ó, be okos vagy, édes leányom ! — és sírni kezdett az asszony es keservesen.

Már megunta várni odafel a gazda és a legény  a bort,lement a gazda es a pincébe. Kérdezi, hogy: —      Mét sírtok olyan keservesen?

Elmondják neki es minden bajokat, bánatjokat:

   Ha ez a legény most megkéri a leányunkat, akkor nemsokára születni fog egy gyermekje. Annak vesznek egy kicsi ködmönkét, mikor a gyermek akkorára nő le tud jőni a pincébe játszódni, véletlenül ezt a nagy káposztáskövet magára veri, és az úgy megüti, hogy  ő meghal, és akkor kinek marad a kicsi ködmönke. Jaj, édes jó Istenem, milyen okos a mü leányunk, hogy belé tudott gondolni a jövendőbeli sorsába.

Erre a gazda es keservesen elkezdett sírni. Hárman akkorán sírtak.

A legény már nem győzte várni őköt, ő es lement hézzok a pincébe, gondolta, hogy biztosan rejuk zuhant a pince. Hát hallja, hogy mind a hárman sírnak odabé. Kérdezi őköt, hogy métt sírnak olyan keserve­sen. Elmondja a gazda, hogy :

  Milyen okos a mü leányunk, hogy belégondolt a jövendőbeli sorsába. Ha most kelmed elveszi fele­ségül, nemsokára születni fog egy fiúgyermekjek, annak vesznek egy kicsi ködmönkét, s mikor a gyerek akkorára nő, hogy lábon le tud jőni a pincébe, akkor ő játszódni kezd a káposztakővel, s véletlenül rea hengeredik a káposztakő, úgy megüti a gyermeket, hogy meghal. És akkor kinek marad a kicsi ködmönke?

Mikor ezt meghallja a legény, azt mondja a gazdá­nak:

-    No, gazduram, én most elmenyek a nagy világba, más leányt keresni, de ha valahol akadok még ilyen három bolondra, mint kijetek amilyenek, akkor vissza­jövök, és megkérem a leányt.

Erre elköszönt a legény, és elment.

Alig ment egy mérföldet, meglát az útmentén egy házat. Látja, hogy egy ember háromágú vasvillával egy  zsák érő diót fel akar hányni a ház hídjába. És ha akármilyen szaporán dolgozik, de még egy dió sem menyen fel a ház hídjába. Kérdezi a legény az embert:

- Mit csinál kelmed, atyafi?

Ó,  hagyja, ne es kérdezze, fiatal legény. Már mindjárt  van három hete, hogy ezt a kicsi diót hányom fel a hídba, mégsem akar fogyni innét a földről fel.

Ó,  bátya, azt nem úgy hányják fel! Van-é egy kassa?

Van nekem még kettő es, nemcsak egy.

   No. akkor adjon nekem egy kast.

Akkor az ember előhozta a kast, a legény meg­merte dióval, fölvitte házhídjába, és letette. És ami­kor negyedszer megtöltötte a kast, nem maradt még egy se a földön. Elcsudálkozott a gazda, hogy ő három hete, hogy dolgozik vélle, mégse volt egy híjja se, ez a legény egy és negyed óra alatt felhordta az egészet

Ekkor a legény megint ment tovább. Gondolta magában, „akadtam egy jó nagy bolondra, még csak kettő kell, akkor térhetek vissza a leányhoz." Alig ment tovább egy falu hosszát, meglátja, hogy egy öregasszony a juhot élve felkötte a guzsalyra, úgy fonja le a gyapját róla. Kérdi a legény:

   Mit csinál, Öreganyám?

   Én gyapjat fonok, fiatal legény.

   O, öreganyám, azt nem úgy kell fonni.

   No, csak ne tanítson éngemet, mert eddig es úgy fontam.

  Jól van, de méges nem úgy kell.

   Hát hogy kell akkor?

   Nyírja le a juhról a gyapjat, azt mossa ki jól,  tépesse meg, mikor szép fehér lesz, akkor fonja meg.

Megköszönte az asszony a tanácsot. A legény megint ment tovább — addig, amíg megint elért egy új házat. Meglátja, hogy egy véle egykorbéli házasulandó legény, mint ő, felépítette azt a szép új házat, de ajtó, se ablak rajta. Alul a talpfa alatt egy lyukon hordta bé dagasztó tekenővel a világosságot a  házba. De olyan gyorsan merítette a tekenőt, hogy a veríték hetvenkét ágúlag csorgott le rólla. Vitte, s öntötte bé a házba a likon keresztül, de a  haz méges örökké csak setét volt. Odamenyen, kérdi a legény:

—Mit csinálsz, jó testvér?        

   Ej, hadd a fenébe, jó testvér, három esztendeje fölépítettem ezt a házat, azuta örökké hordom be a világosságot, méges olyan sötétség van benn, hogy alig lehet látni.

— Hó, testvér, azt nem úgy kell csinálni. Meg­látod, ha én nem hozok bé még egy deci világosságot ide, méges meg fog világosodni a ház, csak adj nekem egy jó nagy fúrót és egy fűrészt. A többit bízd rám.

Akkor a legény eléadta a szerszámot, a másik felmérte az ajtó helyét, fúróval megfúrta az ajtó­szemöldökfát, az ostor fűrészt keresztüldugta a likon, és méret szerint kivágott egy ajtóhelyet. Akkor egy kicsit megvilágosodott a ház. Ekkor vágott rea még két nagy ablakot, s akkor olyan világosság lett a házban, hogy meg a tűt es meg lehetett volna a pad­láson kapni. Nem győzött eleget hálálkodni a házi legény, hogy megmentette őt a nagy munkától. Ekkor elbúcsúzott a legény a másiktól, és elment vissza a leányos házhoz.

No, gondolta magában, nemcsak ez a három bolond van a világon, mert vágynák ezeknél még nagyobb bolondok es. Most már megkérem a leányt."

-Meg is kérte a leányt.

Szerencséjekre nem fiuk született, hanem leány. Annak nem kellett ködmönke, csak cipő, és így nem nyomta meg a káposztáskő. Aztan éltek boldogul, s még most es élnek boldogul.

 

     A három bolond - Albert András meséje tulajdonképpen két meséből szervetlenül, alkalmilag tevődik össze.

 

Ortutay Gyula, Kovács Ágnes, Dégh Linda  (szerk.): Magyar népmesék. Budapest, 1960, Szépirodalmi Könyvkiadó.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.