Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


CSILLAG KIRÁLYFI ÉS TÜNDÉR ILONA

 

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, és az üveghegyeken is túl volt, volt egyszer egy király és annak egy felesége. Azt mondja a királyné a királynak :

—    Hallod drága felséges apjok, jó volna elmennünk a mindentudó jósló asszonyhoz, hogy lám, mit mon­dana a következő életünkre nézve, mivelhogy megint boldog állapotban vagyok. Hogy lám, tudna-e szólani valamit a jövendőbéli sorsomról.

—    Jól van, kegyes anyukám, azt én is gondoltam.

Erre a király civil egyszerű ruhába öltözött, és a királyné is egyszerű közönséges ruhát vett fel magára, hogy ne ismerjen réjok a tudós asszony, és el is mentek a jóslóhoz.

Alig hogy odaértek, a jósló asszony kaput nyitott nekik, és köszöntötte őköt, úgy mint királyt és király­nét, és szépen ajtót nyitott előttök, és béhívta a kicsi szegény kunyhójába, széket adott nekik, és leültek, és elkezdett jósolni. Azt jósolta, hogy a felségnek és a kegyes asszonyomnak fog születni nemsokára egy szép aranyhajú fiúgyerek, és ahogy megszületik, azonnal a felséges királyom virágos kertjében fog nőni egy szép aranyalmafa, és az olyan almafa lesz, hogy este virág­zik, éjfélre teljes megért alma lesz rajta, és reggelre meg egy alma sem marad rajta. Ezért sokan fognak szerencsét próbáim, de mindannyian kárt vallanak, akik az alma őrizetére ajánlkoznak, és amelyik fiuk most nemsokára fog megszületni, az fogja az almafát meg­őrizni úgy, hogy még egy alma sem fog róla hiányozni, de ez is csak akkor lesz, mikor a világra jövendő har­madik királyfi tizenkilenc éves lesz, és akkor a kisebb királyfi vándorlásra fog jutni, és négy emberéletet fog vándorolni, míg végül célját el fogja érni, és végül bol­dog lesz.

Erre a király és a királyné nagyon elcsodálkoztak, hogy történhet az, hogy az ő harmadik szülött fiók vándorlásra jusson. Ekkor elbúcsúztak a jósló asszony­tól, és hazamentek, és nemsokára megszületett az aranyhajú fiúgyermek, akit Hajnalcsillagnak keresz­teltek rea, mert olyan szép volt, mint a fényes nap, és olyan nagy gondot fordítottak reá és úgy őrizték, mint egy kincset, és ugyanakkor kinőtt egy szép aranyalmafa a virágoskertben, és este virágzott, éjfélre jól megért almák voltak rajta, és reggelre még egy almát sem kaptak a fán.

Ekkor a király kiadta a parancsot, hogy minden éjfélre menjen ki egy ezred katona az aranyfa őri­zetére, hogy az almát a fáról senki el ne tudja lopni, és valamennyi katona kiment, éjfélig mind ébren vol­tak, de éjféltájban egy kicsi meleg szél meglibbentette, és az összes katona elaludt. Reggel, mikor felébredtek, még egy alma sem volt a fán. Ez így ment sokáig. Egyszer csak azt mondja a nagyobbik királyfi az ap­jának :

— Engedd meg, felséges apám, hogy megpróbáljam az almafa megőrzését.

A király ki is engedte a nagyobbik fiát, de mikor eljött éjfél, ő is elaludt, és mikor felébredt, még egy almát sem kapott a fán, és nagy szégyenkedve ment az apjához, és jelentette, hogy nem tudta megőrizni az aranyalmafát. A másik éjszakára kiment a középső királyfi, de ő is csak úgy járt, mint a bátyja, és majd­nem sírt, amikor jelentette a felséges apjának, hogy ő nem tudta megőrizni az aranyalmafát.

Ekkor azt mondja Hajnalcsillag, a legkisebb királyfi az apjának :

—    Engedd, felséges apám, hogy én is próbáljak egyet, hátha szerencsém lenne.

De Csillagot az apja nem akarta elengedni, mert ép­pen ekkor a tízenkilencedik esztendejébe járt, és félt, hogy valami baj találja. De addig mondta Csillag, amíg kiengedték, és a dajka vénasszonyt is kitették melléje, hogy őrizze őt, nehogy valami baja essen.

Ekkor Csillag kiment a fa alá, és vitt magával két tányért, kanalat, két villát, két poharat, két személy részére élelmet, és italt, és vitetett két karosszéket magának. Ahogy kiment, mindent a kerek asztalra rakott, és ő lefeküdt, és aludt. Tizenegy órakor akkor felkelt, és előkészített minden élelmet az asztalra, és megtöltötte a tángyérokat, és a poharakat levesvel, és mindent rendjénbe rakott, és várta az éjfélt. Egy­szer csak előjött egy kis fejér egérke, és ahogy előjött az idő, a kis egérke nem engedte, hogy elaludjék Csil­lag, mert mindig az arcán mászkált. Egyszer csak el is jött az éjfél. Feltekint a fára Csillag, hát látja, hogy a fán van két szép galamb, és szedik az almát. Erre Csillag felszólt a fára :

—    Hé, ne lopjátok el az almát, mert nekem es kell belőle.

Erre az egyik galamb leszállott a fáról, vetett egy kecskebukát, és lett belőle egy szép, aranyhajú, szőke leány. De olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de reá nem. Ekkor azt mondja a leány a király­finak :

—    No Csillag, érted jöttem, hogy vigyelek magam­mal. Én vagyok Tündér Ilona, a te menyasszonyod. Szeretsz-e engem?

Erre a királyfi úgy elérzékenyült a leány beszédjitől, és a szépségétől úgy megszédült, hogy még szólni sem tudott. Csak egyszerre a nyakába borult, és ölelte, csókolta, úgyhogy még a könnyei es kicsordultak. Ek­kor asztal mellé ültek, és jól megvacsoráztak, és aztán elbeszélgettek sokáig, és aztán lefeküdtek a rézdeszka hosszú székre, és a leánynak olyan hosszú aranyhaja volt, hogy mind a ketten bé tudtak takarózni véle. Úgy a legboldogabb álmaikat aludták ott.

Eközben felébredt a királyfi dajkája, a vénasszony, és menyen el az asztal mellett, és meglátja, hogy a fa alatt alszik egy szép aranyhajú leány, és mellette alszik a királyfi, és az almák es megvannak a fán. Most már mit csináljon? Kezdett gondolkozni, az almából szakajtson-e, vagy a leány hajából vágjon egy kicsit, mert félt, hogy amíg a királyt lehívja, ad­dig elmenyen a leány. Ezért levágott egy tincs hajat a leány aranyhajából, és azzal felfutott a királyhoz, és jelentette, hogy ilyen hajú leány mellett alszik a Csil­lag királyfi az arany almafa alatt, és az alma es mind megvan a fán.

Ekkor a király és a királyné es lefutott a fiukhoz, de ekkor csak a fiút találták ott keservesen sírva, mert az öregasszony, ahogy kivágott Tündér Ilona arany­hajából, Ilona azonnal felébredt, és azt mondta Csil­lagnak :

—   No, drága életem Csillag, én most el kell menjek, mert meglopták a hajamat, és ezért nekem nincs tovább maradásom.

Eleget sírt és jajgatott a királyfi, de mind hiába­való volt. Ekkor Ilona elbúcsúzott, és azt mondta Csillagnak :

—    Utánam ne jere, mert úgysem érsz az én hazámba, olyan messze van.

—    De legalább azt mondd meg, hogy merrefelé lakol.

—   Ó, én egészen ott lakom, ahol a nap kél fel kele­ten.

Ekkor a leány vetett egy kecskebukát, és lett belőle újból egy galamb, és felrepült az aranyalmafára, és a többi galambbal együtt elrepültek. És ugyanabban a pillanatban eltűnt az aranyalmafa is, és a királyfi egy szemetes dombon látta magát. Ekkor Csillag felment a kastélyba, de úgy sírt, mint egy záporeső.

—    Ó, felséges jó apám, én kell menjek, és addig meg nem nyugszom, amíg oda nem érek Tündéror­szágba Tündér Ilonához.

Eleget apellálták, hogy ne menjen, de minden ma­rasztalás hiábavaló volt. Muszáj volt feltarisnyálni Csillag királyfit, és útnak bocsájtani. Ekkor Csillag útnak indult egy ezred katonával, és teljes felszere­léssel és rémítő sok pénzvel és élelemmel. Addig utaz­tak kelet felé, amíg minden élelmük elfogyott, és ak­kor levagdalták fele lovat, és lóhúsval utaztak. És ez alatt az idő alatt elhalt javarésze katona. Ekkor levagdalták a többi lovakat es, és azt es megették. Azután megint mentek tovább. Addig utaztak, amíg meghalt a többi katona es, csak a királyfi és a pucérja maradt életben. Még volt két lovok, és azon addig utaztak, amíg azokat es meg kellett egyék, és akkor gyalog utaztak tovább. De már úgy megöregedtek ez alatt az idő alatt, hogy akkora szakálok nőtt, hogy alig tudtak tőle menni. Egyszer csakugyan elértek egy szép kicsi városba, ott bészegődtek szolgának egy özvegy vendéglősnéhez. Annak volt még egy szép leánya, és így, hogy ott szolgáltak, hát egyszer azt mondja a vendéglősné a királyfiúnak.

—    Ugyan te királyfi, mi járatban vagy?

Ő elmondta, hogy elindult Tündérország felé Tündér Ilonához.

—   És addig meg nem nyugszom, amíg oda nem érek.

Azt mondja erre a vendéglősné :

—    Vajon nem az a leány a Tündér Ilona, amelyik az én rózsakertembe egy szép aranyalmafát teremtett és egy asztalt és egy széket? Mert az almafa este vi­rágzik, éjfélre jó megérett alma van rajta, és reggelre még sincs egy es rajta.

Erre úgy meglepődött a királyfi, hogy majdnem hanyatt esett. Mindjárt gondolta, hogy az lesz Tündér Ilona. Másnap kisétált a királyfi az inasával az arany­almafához, de a vendéglősné adott a királyfi inasának egy álomporos puskát, és azt mondta neki, hogy ami­kor háromnegyed tizenkettő az óra, akkor észrevét­lenül az álomporos puskával fújtasson álomport a királyfi szemébe, hogy ne beszélhessen Tündér Ilonával.

Úgy es lett. Amikor kiértek az aranyalmafa alá, ott leültek a hosszú székre, és várták a déli tizenkét órát. De amikor már háromnegyed tizenkettőre járt az idő, akkor az inas elővette az álomporos puskát, és észrevétlenül szembe fújtatta az álomport a királyfival, és az úgy elaludott, mintha a fejét elvették volna. Amikor eljött a déli tizenkét óra, akkor megint oda­repült a két fehér galamb az aranyalmafára, s az egyik galamb leszállott a földre, és vetett egy kecskebukát, átváltozott Tündér Ilonának. Akkor Ilona oda­ment a királyfihoz, és kezdte költögetni, még a talpát es megvakarta, de Csillag nem ébredt meg. Már addig dolgozott Ilona véle, és addig költögette, hogy már kifáradt, de a királyfi nem ébredt fel. Akkor azt mondja Ilona az inasnak, hogyha felébred a királyfi, mondja meg neki, hogy még kétszer eljövök, de ha még akkor sem lesz ébren, akkor soha többet nem fog meglátni engem. Ekkor megint vetett egy kecskebukát, és lett belőle egy fehér galamb, és felszállt a fára, és a tár­sával együtt elrepültek keleti irányba. A király es nem­sokára megébredt, de ekkor már sehol nem volt Ilona. Ekkor azt mondja az inas :

— Felséges királyfi, itt járt Tündér Ilona, és ke­gyelmed úgy aludt, hogy még ketten sem tudtuk meg­ébreszteni, és azt mondta, hogy még kétszer eljő, és ha akkor es aluva találja, akkor soha többet nem fog eljönni, sem te sem fogod meglátni.

Ekkor úgy kezdett sírni a királyfi, mint a záporeső. És így keserves sírások között ment haza a vendég­lőbe, és még éjszaka se tudott aludni, annyira búsult. Másnap megint kimentek az aranyalmafa alá, de mikor eljött megint az idő az inas ismét szembe fuvintotta, és a király megint elaludt. És amikor el­jött Tündér Ilona megint aluva találta Csillagot. Ak­kor es sokáig költögette, de akkor sem ébredt meg. Akkor megint galambbá változott, és elrepült. Nem­sokára felébredt a királyfi, és látja, hogy megint nincs Ilona, és már késő az idő. Akkor megint sírni kezdett, és úgy ment bé a vendéglőbe. Másnap megint kimentek az inassal együtt. De akkor es elaltatta a királyfit az álomporos puskával, és amikor megint eljött galamb képében Tündér Ilona, megint vetett egy kecskebukát, és lett belőle az a szép leány, és odament a királyfi­hoz, megint költögetni kezdte a királyfit. De akkor sem ébredt fel. Ekkor azt mondja az inasnak Ilona :

—   Mondd meg a gazdádnak, ha felébredt, hogy a kardját a bal oldaláról kösse a jobb oldalára, mert ha nem, nemsokára meg fog halni.

Ekkor Ilona megint vetett egy kecskebukát, és lett belőle az a fehér galamb, ami volt, és felszállott az almafára, és a másik galambval együtt elrepültek. De ugyanakkor eltűnt az aranyalmafa es, az asztal és a szék es. És amikor megébredt a királyfi, akkor már nem volt semmi ott, sem fa, sem szék, sem asztal, csak egy puszta tájon találta magát. Ekkor már tudta, hogy többé nem jön el érette. Ekkor megint elkezdett ke­servesen sírni, és akkor azt mondta az inas Csillagnak:

—    Felséges úrfi, azt mondta a leány, hogy bal ol­daláról kösse a kardját jobb oldalára, mert ha nem, nemsokára meg fog halni.

Ekkor kezdett gondolkozni a királyfi, hogy mért mondhatta Ilona, hogy a kardját kösse a jobb oldalára, és nemsokára kitalálta. Akkor elővette a kardját, és egyszerűen levágta az inasának a nyakát. És azután esszevágta a vendéglősnét és a lányát es. Akkor eladta a vendéglőt, és mindent ami volt. Azt a pénzt a zse­bébe tette, és vett egy lovat magának, felszerelte ma­gát mindenvel, és megint útnak indult, és addig ment, amíg minden pénz elkelt. Akkor eladta a lovát, és az árából megint feltarisznyálta magát, és azzal megint ment tovább, addig, amíg mindene elfogyott, és úgy le­öregedett, hogy már menni sem tudott. Ekkor gon­dolta magában, egy életem, egy halálom, most meg­halok érted. Ekkor a kardot a földre heggyel fölfelé állította, és úgy neki akart ereszkedni. Amikor a kard hegyébe bele akart ereszkedni, akkor egy kicsi meleg szél meglebbentette, és úgy megfiatalodott, hogy megint tizenkilenc esztendős lett. És még hétszerte szebb és erősebb lett, és akkor megint útnak indult, és megint addig utazott, amíg úgy leöregedett, hogy a szakállára lépett reá. Ekkor megint elővette Csillag a kardját, és belé akart ereszkedni a hegyébe. De ekkor megint meglegyintette egy kicsi meleg szél, és újból úgy megfiatalodott, hogy tizenkilenc éves lett, és tizen­négyszer szebb lett és erősebb. Ekkor megint megin­dult, és onnan nemsokára elért egy nagy szép rétet, és meglátta, hogy három ördög ott verekedik, mert az öregapjuktól örököltek egy pár vasbocskort, egy os­tort és egy köpenyt. De a bocskor nem ért semmit az ostor és a köpeny nélkül, mert annak olyan volt a titka, hogy ha valaki felköti a bocskort, és felveszi a köpenyt, csak egyet harsintania kell az ostorral, és akkor a bocskorok felkapják a levegőbe s három or­szág határán átszökhetik. Amikor ezt megtudta Csillag, akkor azt mondja az ördögöknek :

—    No, ördögcimborák, én most elosztom köztetek az örökölt tárgyakat, ha reám hallgattok.

—   No, mondjad, királyfi, mit csináljunk akkor mü?

—    Semmit egyebet, a legnagyobbik menjen el amott arra a láthatatlan hegyre, a másik pedig menjen oda abba a láthatatlan erdőbe, a harmadik pedig menjen arra a láthatatlan kősziklára, és amikor én egyet harsintok, akkor egyszerre jöttök, es amelyik hamarabb ide ő, azé lesz mind a háromféle tárgy.

Nosza rajta, el es poroztak az ördögök úgy, mint a szélvész. Amikor már nem látta Csillag az ördögököt akkor gyorsan felkötte a bocskorokat, felvette a kö­penyt, és egyet harsintott az ostorával, és a másik pillanatban már három ország határán átal volt menve. Akkor megint harsintott egyet, utána a mást, és már kilenc ország határán túl tette Csillagot. Ekkor utol­érte a nagyobbik ördög Csillagot, és megállította:

—    Hó, hó királyfi, ne merészelj többet harsintani, mert halálfia vagy.

Erre úgy megijedt Csillag, hogy még az ostort es elejtette. Ekkor azt mondja az ördögnek —         Na ördög, te vagy az első idejövő, tied lesz mind a háromféle tárgy.

Ezt az ördög örömmel vette, és akkor ő magára vette a köpenyt, és felkötötte a bocskorokat, az ostort a kezébe vette, egyet rüggyentett, és már sehol sem lehetett látni az ördögöt. Akkor megint útnak eredt Csillag, és ment mendegélt, hegyen-völgyön, árkon­bokron mindenen keresztül, és meg sem állott, amíg egy nagy hegyhez nem ért. Ott leült egy hársfa alá, hogy megpihenjen, és egyék valami erdéi gyümölcsöt, mert már úgy meg volt ehülve, hogy nem látott a szemével. De alighogy leült, hát egyszer oda­ment hezzá a kicsi fehér egérke, és azt mondja Csillagnak :

—   Vigyázz, Csillag, mert itt nem messze van egy nagy kőbarlang, és abban lakik egy kovács, aki mind vasbocskorokat készít, de annak a kovácsnak egy boszor­kányos felesége van, és erősen vigyázz, mert ha meg­tudja, hogy Tündér Ilonához indultál, hát le fog té­ged beszélni, hogy ne menj oda, mert még igen messze van, és úgy sem érsz oda soha. Hanem van neki egy csúnya, ripacsos képű, ráncos pofájú fertelmes leánya, és azt kérd meg. De vigyázz, mert ő ki fogja festeni a lányát, de úgy es meg lehet ismerni, mert hosszú az orra, facsaros a szája, hegyes füle, hájagos a szeme, hargasok a körmei, szőrös a homloka s ráncos a pufája, és nehogy megcsókold, akárhogy ki legyen festve, mert akkor nem szabadulsz meg tőle, és te se engedd meg, hogy ő megcsókoljon, mert úgy megvarázsol a csókjával, hogy akkor ott kell maradj nála. De te ne ellenkezzél, ha marasztnak, csak mondd azt, hogy ne­ked olyan szokásod van, hogy éjszaka künn szeretsz a szabadban hálni, és abból ne térj ki, és ha megenged­ték, hogy a szabadban hálj, akkor csak fogd a szájadba ezt a kicsi sípot, amit én most neked adok, és fuvints belé, és akkor úgy elalusznak a kovácsék, hogy te nyugudtan nekifoghatsz a rásporhegy felmászásnak. Csak amikor odaérsz a kovácshoz, csináltass hét pár vasbocskort páncéltalpalással, és amikor nekifogsz a hegyremászásnak, akkor kösd fel a lábadra mind a hét pár bocskort, és amikor felmásztál a rásporhegy derekáig, ott attól lefelé lesz egy simára csiszolt üveg­hegy, és amikor odaértél, akkor ülj le a kőrisfa árnyé­kába, és várj meg engem. Met nálam nélkül föl nem mehetsz az üveghegyre. Most pedig indulj útnak.

Ekkor Csillag útnak indúlt, és a küs egérke eltűnt előle. Alig ment egy hajításnyira, már elérkezett a kovácshoz, és köszöntötte a mestert illendőképpen. Kér­dezte a mester, hogy :

—    Hová-merre vándorolsz, ecsém-uram?

—    Ej, hagyja el, bátyámuram, mert én elindultam Tündér Ilonához Tündérországba, és nem tudna-e kend engem útba igazítani, hogy merre van Tündér­ország ?

—    Ó fiam, az még messze van innen, mert egy em­ber innentől odáig mehet vagy három esztendeig. De innen nem messze az üveghegy tetején van egy gyémántkút, és abban a kútban van egy arany tekenő, és mellette egy ezüst törülköző. Az arany tekenő teli van édes kókusztejvel, és abba fürdik Tündér Ilona mindennap déltájban. De ember még arra az üveghegyre nem tudott felmenni. Azért csak maradj itt nálam, mert én felfogadlak kovácsinasnak.

Erre azt mondja Csillag, hogy esetleg itt es marad­hat, de csak úgy, ha azonnal megcsinálja a hét pár vasbocskort. No jó, neki es fogott a kovács a bocskor csinálásnak, és ezalatt a kovács felesége béhívatta a barlangba a királyfit, és ott jól eltraktálta, és akkor azt mondja neki :

—    Hallod, Csillag, tudom milyen járásban vagy. De én azt mondom neked, hogy ne fogontozzál a Tün­dérország felé, mert messze van, és amikorra te oda­érsz, akkorra úgy meg leszel öregedve, hogy akkor nem érsz semmit a házasságval. Hanem van nekem egy rózsát nevető leányom, és ha megtetszik neked, hát odaadjuk neked feleségnek.

—    Hát jó, majd meglátjuk.

Erre az a vén boszorkányos kovácsné elment bé a leány szobájába, és úgy kimeszelte azt a csúnya rán­cos pufáját, és úgy kifestette, hogy tényleg szép volt a formája, ha nem lett volna hosszú hargas orra s facsaros szája s hegyes füle. De amikor meglátta a kovácsné leányát, hát úgy kezdett fájni a feje tőle, hogy majdnem széjjelhasadt. Ekkorra már este lett, és a vasbocskorok es elkészültek, és azt mondja Csillag, hogy engedjék meg, hogy kimehessen aludni a virá­goskertbe, mert ő csak a híves szabad levegőn tud aludni.

Hát eleget marasztalták, hogy maradjon benn, majd kinyitják az ablakot, és jó viráglevegőt eresztenek bé, és ott nyugodtan aludhatik a leány szobájába. De ő csak mérges hajthatatlan maradt. Ekkor kiengedték a virágos kertbe, és ágyat vettek neki egy szép rózsafa alatt, és kiment a leány es hozzá, és vitt magával egy álomporos puskát, hogy majd elaltatja azzal a király­fit. De mikor lefeküdtek a két fa alá, hát látja Csillag, hogy a leány valami kicsi fényes tárgyat akar vinni hozzá. Ekkor gyorsan elévette a küsegérkétől kapott kicsi sípot, és beléfuvintott, és ugyanabban a pillanat­ban úgy elaludt az egész kovács család, de még a leány es úgy aludt a másik rózsafa alatt, mint a bunda. Mérföldekig hallott a horkolása. Akkor Csillagnak ki­pattant az álom a szeméből, és gyorsan felkelt az ágyáról, és elévette a hét pár vasbocskort, és felkötözte a lábaira. Megindult ki a rásporhegyre, és amikor fel­ért a rásporhegy derekáig, és elérte a hét kőrisfát, ott leült a fák árnyékába, hogy megpihenjen. Bévárta a küsegérkét, de amikor leült, azt veszi észre, hogy a hét pár bocskor mind kiszakadt a lábából, csak még egy pár volt épen. Ekkor úgy kezdett búsulni Csillag, hogy most már mit csináljon, hiszen még fele út hátra van. Ahogy ott szomorkodik, hát egyszer látja, hogy a kisegérke ott van a lábánál, és teli van a szája gyémánt szegekvel. Erre azt mondja Csillagnak az egérke:

—   Na, édes gazdám, gyorsan csavard belé ezeket a gyémántszegeket a bocskorodba, de ha lehetőleg gyor­san, mert mindjárt utolér a kovácsné inasa, és ha itt talál, akkor nincs mentséged.

Akkor a királyfi gyorsan belécsavarta a szegeket a bocskorba, és megindultak fel az üveghegyre, és nem­sokára fel es értek. Ekkor azt mondja az egérke :

—    Na édes gazdám, most gyorsan fürödj meg ebben a gyémántkútban, a kókusztejben, és töröld meg ma­gad ezzel az ezüstkendővel, s akkor sem kard, sem golyó nem fogja a tested, és vigyázz, mert ha jő a kovács inasa, ő úgy akarja, hogy neked segítségedre legyen, és téged elaltasson, és levágja a nyakad. De te ne engedelmeskedj neki, hanem légy bátor, mert itt fürdik a te menyasszonyod minden délkor, és még el­vihet magával, ha nem fog téged aluva találni. Most már én elmegyek, ha szükséged lesz reám, hát csak fuvints belé a kicsi sípba, és én segítségedre jövök.

Ekkor eltűnt a kisegérke. Alighogy eltűnt, Csillag levetkőzött, és megfürdött a kókusztej fürdőben, és azután felöltözött. Alighogy felöltözött, már jött a kovács inasa. Köszöntötte Csillagot, és elmondta, hogy azért jött, hogy ha szükséges, segéljen valamit. De a királyfi nem fogadta el a segítséget. Erre úgy meg­haragudott az inas, hogy hirtelen előkapta az álom­poros puskáját, és szembe lőtt a királyfival. Nyomban elaludt Csillag, mint a bunda. Egyszer csak jő Tündér Ilona tizenkét fehér hattyúval, és leszállnak a gyémántkúthoz, és a hattyúkval együtt vetett egy-egy kecskebukát, és olyan gyönyörű szép leányok lettek belőlök, mint a gyöngyvirág, és Ilona belément a gyémánt kútba, és beléült az aranytekenőbe, és hát látja, hogy a kókusztej egy kicsit zavaros. Ej, gondolta, magában, itt valami vitéz ember járt, hogy meg mert fürödni az én tejfürdőmbe.

—   Halljátok, leányaim, vigyázkodjatok, itt a kút körül, mert itt valami ember van.

Erre Ilona leányai széjjelfutottak, megkapják Csil­lag királyfit egy fa tövében feküdve, de úgy aludt, mint a bunda. Futnak az Ilona leányai a tejfürdőhöz, és mondják, hogy itt van a vőlegénye, de még tejes a feje. Hej, kiszökik az arany teknőből Ilona, gyorsan felöltözött, és ment Csillaghoz. Elkezdte csókolgatni, költögetni, de heábavaló volt. Akkor megint meg­csókolgatta, és elmentek a gyémántkút mellé, és vettek egy-egy kecskebukát, lett belőlük az a hattyú, ami volt, és elrepültek. Akkor megint odament a kovács­inas Csillaghoz, elővett egy kicsi skatulyát, és abból kivett az ujján egy kicsi írt, s azzal megérintette a Csillag halántékát, és akkor azonnal felébredt, és azt mondja az inasnak :

—   Ej komám, de milyen szép álmot láttam ! Itt járt Tündér Ilona, és engem megcsókolgatott, és azt mondta a fülembe, hogy még kétszer eljő.

—    Nem álom ez, királyfi, hanem valóság. Látod, királyfi, mondtam neked, hogy segítségedre leszek, de te nem egyeztél belé, és azért aludtál el.

Akkor ajánlkozott, hogy fogadja inasának, de a királyfi akkor sem hallgatott az inasra, és újból mikor eljött másnap dél, hát esment szemébe poszogtatott az álomporos puskájával, és esment elaludt a királyfi, és megint mikor eljött Tündér Ilona a hattyú képében, megint csak leánnyá változott, és újból költögetni kezdte Csillag úrfit. De bárhogy sírt-rítt a fülébe, Csil­lag nem ébredt föl. Akkor újból hattyúé változtak, és elrepültek. Ekkor megint elővette az inas az íres ska­tulyát, és megkente a halántékát Csillagnak, és akkor újból felébredt. Harmadszor is csak így járt, de ekkor már kikelt a türelemből, és elévette a kardját, és le­vágta a nyakát az inasnak.

Akkor mit volt mit nem tenni, megindult gyalog Tündérország felé. Egyszer csak eszébe jut Csillagnak a kicsi síp. Elévette a zsebéből, és beléfuvintott, hát megint ott van a kicsi fehér egérke, s kérdi tőle :

—   Mi bajod van, édes gazdám?

—    Ó hadd el, te kicsi szolgám, mert nem tudtam Ilonával találkozni, és most adj valami tanácsot, mit csináljak, merre facsarodjak.

Erre azt mondja az egérke :

—    Ne búsúlj, Csillag, látod amott azt a nagy magos fát? Azon fészkel egy struccmadár. Menj fel hozzá, és bújj meg a fészek mellé, s a köpenyedet terítsd reá a fészekre, hogy a nagy madár fiai ne fázzanak, és majd ezért a jóságodért elvisz téged a struccmadár az Ilona városáig. Csak így csinálj.

Alighogy kiszólta ezt az egérke, már eltűnt előle.

Ekkor Csillag felmászott arra a nagy fára, és ráterítette a köpenyegét a fészek tetejére, mert éppen jött az eső, és mikor elállt az eső, hát látja Csillag, hogy re­pül arrafelé a struccmadár. De amikor meglátta, hogy a fészek le van takarva, nagyon megörvendett, és azt mondta a királyfinak :

—   No, te jó ember, amiért vigyáztál a fiaimra, s megmentetted a hideg esőtől, ezért én es megfizetek neked. Jótett helyébe csak jót várhatsz, és azt es tudom, hogy hova akarsz menni, csak ülj fel a hátamra, és még ma meg fogod látni szép Tündér Ilonát.

Ekkor felült a struccmadár hátára Csillag, és nem telt belé egy fertály óra, már ott voltak Tündér Ilona városa szélénél. Ott szépen leszállott a madár a földre, és Csillag es leszállott a madár hátáról, és köszönte neki a jóságát, és megindult bé a városba. Alighogy megközelítette Ilona palotáját, meglátta azt egy szol­gáló, és vitte a hírt azonnal, hogy itt van Csillag királyfi. Erre úgy megharagudott Ilona, hogy pufonvágta a szolgálót, de ugyanabban a pillanatban belépett egy másik szolgáló, és jelenti, hogy jő Csillag királyfi. Azt es jól pufonvágta. Hát a másik pillanatban belépett Csillag Ilonához. Ej, de volt nagy öröm. Azonnal meg­esküdtek, és a lakodalom végével Csillag úgy pufon­vágta kétszer Ilonát, ahogy csak tudja. Kérdi Ilona, hogy

—   Ez miért volt, Csillag?

—    Azért, drágám, hogy a szobalányaid neked öröm­hírt hoztak rólam, s méges pufonvágtad őket. Most már nincsen semmi baj, és immár élhetünk boldogan, amíg meg nem halunk.

 Csillag királyfi és Tündér Ilona - Kézirat

Mesélte Albert András 1942-ben Csíkszentdomokoson, R. gy. Belatini Braun Olga.

Az Árgirus mese közeli változata. A szöveg, amely alig tér el a klasszikus népkönyvtől, arra enged következtetni, hogy a népszerű széphistória ma is kedvelt olvasmány a Székelyföldön, s alighanem mesénk közvetlen forrása lehetett.

Ortutay Gyula, Kovács Ágnes, Dégh Linda  (szerk.): Magyar népmesék. Budapest, 1960, Szépirodalmi Könyvkiadó.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.